Annyira peches napom volt, hogy az már vicces, így megosztom veletek.
A családom Budapest szélén lakik, én pedig a párommal a munkahelyünkhöz közel, a belvárosban, egy pici albérletben. Hétvégénként azért gyakran hazalátogatunk, így volt ez ezen a héten is. Nekem most különösen is fontos volt hazamennem, mert megérkezett a csomag, a Forerver21 webshopból rendelt ruhákkal. Szombaton vettem télikabátot is, anyukám is megpakolt mindenféle jóval, ezért végül két jókora szatyorral indultam vissza a lakásunkba.
Útközben elkezdett esni a hó. Megérkeztem a lakáshoz, nyitnám az ajtót. Nem nyílik. Feszítem. Nem nyílik. Rugom. Nem nyílik. Sírok. Nem nyílik. Feladom. De a két szatyrot le kell tennem valahol, 10 perc múlva a Deák téren kell lennem, forralt borozni megyünk a csajokkal. Hova tegyem? Jobb híján bevittem az irodába (még jó, hogy az ilyen nagy irodaházakba be lehet menni hétvégén is, mert van portaszolgálat). A probléma letudva. Persze mivel az esernyőm is a lakásban volt az időközben havasesővé változó hó némiképp eláztatta a vadonatúj télikabátom. Sebaj, az irodában tartok pótesernyőt.
Blaha Lujza tér, metró. A mozgólépcsőn szemlélgetem ázott kabátkámat. Az alján aggasztó foltocskák vannak, mintha valami koszos lé csöppent volna rám (nem kizárt). Fúj a szél, ezért megkapaszkodom a mozgólépcsőn. Nem kellett volna, fél tenyerem fekete olajos trutyi fedi. Zsepivel persze nem jön le. Elegem van. Sírok. Hülyén néznek rám a helyes pasik, pedig biztosan szépen sírok, mert csak a könnyem folyik, az arcom nem torzult el.
Utólag leírva nem is tűnik az egész olyan nagy dolognak, de hihetetlenül szerencsétlennek éreztem magam.
Ui: A kezemről a Mekiben le tudtam mosni a trutyit, a kabátom pedig megszáradt a víz és nem maradt utána folt. Az ajtót azonban a párom se tudta kinyitni, ezért a szüleimnél éjszakázunk (még szerencse, hogy pesti vagyok) és holnap reggel hívunkk lakatost. Itthon persze megtudtuk, hogy kb Dunát lehet rekeszteni non stop lakatosokkal, de most már nem megyünk vissza (kb egy órára vagyunk a lakástól)...
